2014. szeptember 12., péntek

Ójaj.

Igen, ójaj, úgy érzem, így több mint egy év elteltével az utolsó bejegyzés óta, hogy ójaj.
Mostanra nyilvánvalóan letettem a blogolásról, sok más dolog van az életemben, amivel foglalkoznom kell, nem maradt energia.

Minadzonáltal felteszek pár képet az almúlt év terméséről, márcsakazértis :)
















2013. május 20., hétfő

Menyasszonyi torta



És íme az első, igazi (nemigazi: lásd itt...)  menyasszonyi torta, amit volt szerencsém elkészíteni :) Két kedves barátunk kötött házasságot, gyönyörű esküvőjük volt!
A torta kb 70 szeletes, volt mellé két kísérőtorta, egy epres-túrós, és egy MINDEN mentes. Ezekről fotó nem készült, de a mindenmentes receptjét majd elább leírom.
Az alsó szint csokis-meggyes, baromi sok 70%-os belga étcsokival készült, a felső pedig gesztenyés, amit kicsit felturbóztam egy kis fehércsokival. Marcipánnal van burkolva, a szalag természetesen nem ehető, és a menyasszony válaszotta ki, mint utólag kiderült, tökéletesen passzolt a menyecskeruhájához.
A tortát a munkahelyemen kellett befejeznem és tárolnom, mivel se a saját hűtőmbe, se a lagzi helyszínélül szolgáló hűtőbe nem fért be :)


A minden-mentes torta konkrétan ezektől volt mentes: glutén, minden nemű tejtermék, tojás és cukor. 8 szeletes volt.
A piskóta receptét innen szedtem, köszi neki! A krém a tetején pedig egy rizstejből készült puding volt:
4 dl rizstej, 50 g kukoricakeményítő, 1 kk őrölt gyömbér, fél rúd vanília, 40 g xilit.
A puding és a piskóta között volt egy réteg félbevágott eper. Én megkóstoltam, direkt abból a tortából ettem, és.. meglepő módon ehető volt :D

És akkor itt is, mégegyszer: Sok boldogságot Nektek, Ildi és Ádám! :)



2013. március 6., szerda

Waldorf baba


Vilma 3 éves lett.
Születésnapjára úgy gondoltam, varrok neki egy babát, mert nagyon szeret babával játszani, meg egyébként én is már régóta szerettem volna varrni a gyerekeknek waldorf babát. Nem ez életem elsője, mert én, lévén ovitól érettségiig waldorfos voltam, az iskolában már varrtam egyet, nade mikor volt már az :)

Szóval így sikerült, neve még nincs, de majdcsak lesz az is :) Még szeretnék varrni hozzá több ruhát, alkalomadtán.


2013. március 2., szombat

Glutén- és tejmentes torta naranccsal



Szintén párom kollegája részére, illetve az ő fiának a születésnapjára készült ez a torta. Sajnos a srác tejérzékeny, és abból is a rosszabbik: nem a laktózra érzékeny, hanem a tejfehérjére, így rögtön ki lehetett húzni a hulalás megoldásokat. És pluszba most a lisztérzékenység gyanúja is fenn áll.
Ízre narancsosat szerettek volna, mondván, annak van most szezonja. plusz szerettek volna zselés díszítést.

Kihívás. Ugyanis a neten abszolút semmit nem találtam, ami normálisan működött volna esetünkben. Tehát valami teljesen új kellet.

Végülis egy Eszterházy-szerűséget készítettem, vaníliás szójatejes krémmel, diós-kakaós piskótával.
Előző este azért csináltam egy kis adag tesztkrémet, és mivel az ízre és állagra jó lett, bele mertem vágni.
A torta 16 szeletes.


Hozzávalók:

8 tojásfehérje
27 dkg darált dió
3 dkg kakaópor
20 dkg cukor

8 dl vaníliás szójatej
4 tojássárgája
12 dkg pudingpor/keményítő
4 ek cukor
4 tk zselatin
1,5 dl frissen farcsart narancslé
1 narancs reszelt héja
2 narancs bele + díszíteni

Először a krémet készítettem el, hogy mire kisülnek és lehűlnek a lapok, tudjam is tölteni, mielőtt a zselatin nagyon meghúzna.

Első lépésként a zselatint beáztattam a narancslébe.
Igazából a szokásos módszert alkalmaztam, azaz a szójatejet a cukorral felforraltam, közben a keményítőt kikveretem simára a narancshéjjal, tojássárgákkal és egy kis vízzel.
Mikor felforrt a tej, folyamatos keverés mellett beleöntöttem a keményítős elegyet, még kb. fél percig tűzön kevergettem, majd levettem. A zselatint betettem a mikróba kb 20-30 másodpercre, majd ezt is hozzákevertem (ez ilyen biztos ami tuti alapon volt, valszínűleg teljesen felolvad akkor is, ha csak simán hozzákeverem a forró krémhez).

Bekapcsoltam a sütőt 170 fokra, és jó keményre felvertem a fehérjéket a cukorral, majd az összekevert diót-kakaót óvatosan, de alaposan hozzáforgattam. Kentem belőlük 5 kerek lapot, és kisütöttem őket.

A töltésen már nincs mit magyarázni,karikába töltöttem. a zselézés miatt főleg.  A második és harmadik réget krémbe eloszlattak kb másfél narancsot, a maradék maradt a díszítéshez.
Legközelebb lehet, hogy több krém kéne, bár úgy meg töménnyé sikerülhet.

Nekem ízlett egyébként, a leeső piskótarészekkel megkóstoltam a krémet, és határozottan finom lett.

A zseléhez a sima tortazselét használtam, megszínezve kicsit. Elment egy egész tasak. A rátett narancskarikákat is lekentem zselével, hogy ne száradjanak, temperált csokival díszítettem, illetve készítettem a csokigallért.

Visszajelzés még nem érkezett, úgyhogy izgulok kicsit :)



2013. március 1., péntek

Gyöngyvirágos csokitorta


Párom kollegája kérte ezt a tortát az édesanyjának. Igazából sok gondolkodni valóm nem volt vele, tudták, milyet szeretnének. Kiskuktánál nézték ki ezt a gyöngyvirágos tortát, azért ezt, mert az anyukának ez a kedvenc virága. Annyi módosítás volt, hogy kisebb legyen, és a gyűrűk helyén "Anyu" felirat legyen. Csoki ízben. A burkolás marcipán.
A recept a szokásos, az előző bejegyzésben pl ugyanez van, csak ez nem xilites.
Nem lett életem alkotása, de azért még közzétehető :)


2013. február 28., csütörtök

Cukormentes csokitorta erdeigyümölccsel



No hát akkor a következő áldozat, ami fotózva is lett, meg így két hét után még a feltöltéséig is eljutottam.
Ki nem találnátok, de ez a kis habos-babos szivecske Valentin-napra készült, a párom főnöke kérte a barátnőjének, akit ezek szerint Rékának hívnak.
Nem az volt a kifezejett kérés, hogy cukormentes legyen, hanem hogy diétás, de sajnos a vajból nem tudom kihagyni a zsiradékot, így hát a cukorral kellett csínján bánnom.

Egyébként teljesen a szokásos kakaós piskóta és csokikrém receptemet követtem, annyival módosult, hogy cukor helyett xilit van, a csoki pedig szintén cukormentes benne. Jaigen, és a csokikrémet kicsit sűrűbbre főztem, éppen annyival kevesebb (zsírszegény...) tejjel főztem, amennyi levet eresztett a mirelit erdei gyümölcs, hogy azt hozzá tudjam keverni, miután belekerült a pudingpor is. Kettészedtem egy díszítésre szánt és egy töltésre szánt adagra, és az utóbbiba belekevertem az erdeigyülöcsöt, így töltöttem.

Az egész torta 5-6 szelet, 3 tojásból készült a piskóta, a krém pedig 2 dl tejből (illetve tej+gyümölcsléből), hogy maradjon bőven díszíteni is. (És még sok is lett, úgyhogy a piskótaszéleket volt mivel eszegetni :) )
A fotózás persze már csak akkor jutott eszembe, mikor dobozban volt, így a szuperfodros oldalai nem nagyon látszanak, de képzeljétek oda (olyan a széle, mint itt, ennek a kávésnak).

Sajnos már sötét volt a fotó készültekor, kicsit homályosak lettek a képek.



2013. január 20., vasárnap

Bocitorta


Hű, jó sokáig nem jegyeztem be semmit. Nem nagyon volt rá kapacitásom, volt itt minden: szervezés, költözés, munkábaállás.

Sütögettem közben, meg bonbonoztam, csak a megörökítés maradt el, vagy ha az nem, a feltöltés.
Most ami van azt felteszegetem, kezdve ezzel a tortával, ami egy régi ismerős születésnapjára készült.

Az anyaghányadra már nem emlékszem, de azt tudom, hogy a piskótát négy felé vágtam, és citromos vajkrémmel töltöttem meg. És ez az egész még valamikor talán októberben vagy nivermber elején volt, szóval nem mai darab.
A borítás marcipán, amibe egyszerűen belenyújtottam a foltokat - nem akartam, hogy kiálljanak a felszínből. A boci farka pedig nem is volt előre megbeszélve, egy hirtelen ötlet nyomát tűztem oda, de az ünnepeltnek nagyon tetszett :) (És szerintem is nagyon cuki lett vele a torta).



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...